„ÁLTALÁBAN NEM AKARUNK A BALLETNEK – E SZÍNHÁZI FÉNYŰZÉSNEK – NAGY ÁLDOZATTÜZET GYÚJTANI, DE…” Claudina Couqui pesti vendégszerepléseinek sajtóvisszhangja, különös tekintettel Gyulai Pál bírálataira

Absztrakt

Az olasz származású primabalerina, Claudina Couqui (1835–1913) pályafutása során számos európai
városban lépett fel vendégművészként, az 1860-as években több alkalommal szerepelt a pesti Nemzeti
Színház színpadán is. Az 1863-as évadban történt bemutatkozását élénk várakozás előzte meg, s a
lelkes közönségfogadtatás nyomán a következő nyáron ismét visszatért Budapestre. Couqui fellépései
nemcsak tánctörténeti szempontból érdemelnek figyelmet, hanem azért is, mert megjelenésük nyomán
a korabeli sajtóban, valamint az irodalom és a drámaelmélet képviselőinek írásaiban újra napirendre
került a balett színpadi és esztétikai helyzete, különösen a nemzeti színházi rendszer keretein belül. E
tanulmány ezeknek az előadásoknak a sajtóvisszhangját és esztétikai reflexióit kívánja rekonstruálni,
különös tekintettel Gyulai Pál baletthez kapcsolódó, egyetlen ismert dramaturgiai természetű írására,
amely jelentős adalékot nyújt a műfaj 19. századi magyarországi megítéléséhez.
Couqui vendégszereplésének tárgyalása azonban egyúttal tágabb összefüggések vizsgálatát is
megköveteli: milyen pozíciót foglalt el a balett a színpadi műfajok sorában, különösen a dráma és az
opera mellett? Hogyan viszonyult a Nemzeti Színház küldetéséhez, amelyet a korabeli közvélemény és
kritikai diskurzus elsősorban a nemzeti kultúra formálásának, a nyelvápolásnak és az irodalmi értékek
közvetítésének színtereként értelmezett? Milyen elvárásokat támasztottak a kritikusok és esztéták a
táncművészettel szemben, különösen egy olyan időszakban, amikor a színház a közélet és a
nemzetépítés egyik meghatározó fórumává vált?
E kérdések vizsgálata nemcsak a balett korabeli értelmezési lehetőségeit világítja meg, hanem
rávilágít arra is, milyen szerepet töltött be a színpadi tánc a nemzeti identitás megformálásában és a
művészi minőség kritériumainak meghatározásában. A tanulmány nem pusztán Couqui alakításait
elemzi, hanem azokat a kortárs reflexiókat is, amelyek e fellépések apropóján megjelentek a sajtóban,
s amelyek között kiemelkedő jelentőségű Gyulai Pál értelmező, kritikusi pozíciója. Az ő írásai révén
bepillantást nyerhetünk abba, hogy a balettet a drámai és operai hagyományokkal összevetve miként
próbálták elhelyezni a művészi hierarchiában, s milyen dilemmákkal szembesültek azok, akik a
nemzeti kultúra egységes esztétikai és ideológiai keretrendszerébe kívánták illeszteni ezt a sajátos, szó
nélküli, de kifejező erejű színpadi műfajt.