AZ ÉRZÉKENY EMBER KULTUSZA A LATIN KÖLTÉSZETBEN Mitikus témák popularizálódása a 18–19. század fordulóján

Absztrakt

Címem egyrészt tág értelemben arra utal, hogy a litterae mitologikus szüzséit, mint a műveltséget meghonosító
Pallaszt vagy az értelem erejét jelképező Herkulest, amelyekről szó lesz, a költők gyakran használták új
jelentéstartalmak kifejezésére. Másrészt konkrétan e mitologémák a századfordulón nem pusztán az ingenium
és az éleselméjűség (argutia) puszta láttatását, hanem az alacsonyabb rendű érzékszervek: a képzelet és az ízlés
kiművelése által megvalósítandó új embereszmény népszerűsítését szolgálták. E szempontból lényeges, hogy a
történelemértelmezés példázatszerű, ideologikus és történeti párhuzamokra épülő rendi költészeti változatában
kiemelt helyre került Korvin Mátyás humanista udvarának emlékezete. Mária Teréziát, aki a felújított budai
királyi palotában adott helyet a jezsuiták nagyszombati egyetemének, Mátyás elveszett dicsőségének
megújítójaként ünnepelte a hungarus értelmiség. A versekben az uralkodó mitizált alakjának Pallasszal való
figurális azonosítása vagy a főrendi szereplők Herkules-ábrázolásai ideológiailag indokolhatók. Ugyanis mind
Pallasz, mind Herkules Mátyás király humanista udvarának politikai szimbólumai voltak. Mindezek fényében
úgy látszik, hogy Herkules és Pallasz alakját a latin rendi költészet művelői a századforduló környékén egy olyan
érzékeny ízléskultusz jegyében alkalmazták, mely a rendi szereplőket és az intellektuális potenciált a közjó
érdekében kívánta mozgósítani. A fenti szövegekben Pallasz nem egyszerűen a műveltséggel, hanem egy
nemzetnek a kultúrateremtő és -örökítő erejénél fogva tovább háramló dicsőségével azonos. Herkules sem
egyszerűen nyers fizikai vagy szellemi erőt jelent, hanem az ízléses ember integritását képviselő erkölcsi
magatartásformát.